Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Török pasáktól a gyógyító orvosokig – a Király Gyógyfürdő rövid története

2019. 02. 04. 19:50
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőtörténet
Hosszú tervezés után várhatóan gyönyörűen újjávarázsolják és kibővítik Budapest egyik legrégibb, tradicionális fürdőjét, a Király fürdőt. A felújítás és az építkezés miatt két esztendőre bezár a gyógyító hely, amely aztán teljesen új arcát mutatja majd a közönségnek. Egy kis kutatás után a múltba révedtünk és a jövőbe nézünk a Király Gyógyfürdő kapcsán.

Török hamamnak indult

Budán, a Fő utcában található Király fürdő Budapest egyik legrégebbi fürdője, amelynek területén egykor egy római település állt az Aquincumba vezető út mentén. A római emlék helyére a XVI. században a törökök emelték a fürdő fő épületeit. 1565-ben Buda városfalain belül Arszlán budai pasa kezdte meg a török emlékeket ma is őrző épületegyüttes megalkotását. A pasa hamamot, azaz tisztasági fürdőt építtetett, de sajnos a munkák befejezését már nem érte meg, a szultán parancsára kivégeztették. Helyét Szokoli Musztafa pasa vette át, a fürdőt az ő irányítása idején, 1566-ban fejezték be. Az akkor ismert termálvizes forrásoktól távol létesítették, de nagyon okosan választották meg a helyszínt, hiszen a városfalon belüli elhelyezkedés lehetővé tette az ostromok alatt is a fürdőhasználatot. Vizét az építéskor és jelenleg is a Szent Lukács gyógyfürdő térségében feltárt hévizes kutakból biztosították.
Török pasáktól a gyógyító orvosokig – a Király Gyógyfürdő rövid története

Megihlette a hódítókat

A Király fürdőnek nincs saját gyógyforrása, a vizet onnan nyerték már a törökök is, ahonnan a Lukács fürdő gyógyvize érkezik. A török pasa építészei a nyolc boltívvel alátámasztott ilidzsét keramittal fedett rózsaszín kupolával fedték le. A medencébe négy oroszlánfej spriccelte be négy kőkádba éjjel-nappal a forró termálvizet. Azt kevesen tudják, hogy a Király fürdő mellékházában a XVII. században élt egy török költő, aki rajongott Budáért. Imádatát még egy versben is kifejezte, azt írva benne:
„És fürdőid? őnékik sehol sincs mása!
Brussza hévize-pocsolya őhozzája!”.

Ebből is látszik, mekkora becsben tartották a törökök a budai fürdőt.
Török pasáktól a gyógyító orvosokig – a Király Gyógyfürdő rövid története

A magyarok is megtartották

Néhány évtizeddel később, amikor sikerült kiűzni a törököket Budáról, a fürdő előbb I. Lipót császárra, majd az ő adományozó kedvének köszönhetően az ő háziorvosára, Illmer Frigyes Ferdinándra szállt. A legtöbb török emlék – talán mert nem jó dolgok emlékét őrizte - hamar megsemmisült a magyar fővárosban. A fürdést a keresztény hit nem követelte meg úgy, ahogy az iszlám, de nem is tiltotta, így a gyönyörű török fürdő megmenekült a bontástól a török kiűzése után is. A Király Gyógyfürdő a 18. századik többször is gazdát cserélt, majd 1796-ban került a König családhoz, ők terveztették és építtették fel a ma is ismert fürdőkomplexumot. A fürdő (König+bad) magyarosított nevét (Király+fürdő) erről a családról kapta.
Török pasáktól a gyógyító orvosokig – a Király Gyógyfürdő rövid története

Az 50-es években újították fel utoljára

Az új tulajdonosok az 1800-as években modern vízgyógyintézetet hoztak létre az egykori törökfürdő helyén. Egy akkor újszerű klasszicista épületszárnnyal bővítették ki az eredeti épületet, ekkor készült a Fő utcai homlokzat is. Később Budapest ostroma alatt az épület erősen megsérült, a háború után, az 1950-es években teljesen fel kellett újítani. Ez volt az utolsó teljes körű rekonstrukció, amelyen az épület átesett, így évek óta szerepelt már a tervek között a Király Gyógyfürdő megújítása. 2017-ben készültek el a koncepciótervek, végül a 4 pályázatból öt került a nyertesek közé. A Király Gyógyfürdő a felújítás kezdetétől számítva két év után áll majd újra a vendégek rendelkezésére.
Fürdőajánló
Király Gyógyfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem
Ha van véleménye, kérdése a cikkel kapcsolatban, szóljon hozzá a Facebookon. Kattintson ide