Aktuális akciók
Nyári akciókNyári akciók

Legolcsóbb dunántúli fedett élményfürdők

2020. 07. 23. 12:13
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
95 méter hosszú és szivárványszínű csúszdák, vízi attrakciókkal, trópusi szigettel, sodrással teli és hidegbe kiúszós élménymedencék, gyerekszauna, szaunaparkok mind találhatók azokban a dunántúli élményfürdőkben, melyek az olcsóbb kategóriába tartoznak.

Megpróbáltuk összegyűjteni a dunántúli régió legolcsóbb fedett élményfürdőit, melyeknél az ár minden esetben tartalmazza az élményfürdő részlegbe való belépést is. A 2020. júliusában érvényes árakat vettük alapul.
 

Igali Gyógyfürdő

A családias hangulatú Igali fürdőben 13 medence található, melyek közül a gyermek-, a termál- és az élménymedencék majd mindegyike különféle élményelemekkel van felszerelve, sőt egy télen is nyitott 38 fokos élményben is csobbanhatunk. A fürdőbelépővel korlátlanul használhatjuk a szaunavilágot is, ahol két különböző hőfokú finn, illetve két infraszauna, valamint egy merülő medence várja a vendégeket. A felnőtt belépőjegy 2600 forint, diákoknak 1900 forint, a nyugdíjas 2200 forint. Helyi lakosok kedvezményes belépőjegyekre számíthatnak, felnőttek mindössze 1300, diákok 1000, nyugdíjasoknak pedig 1100 forint. Itt találunk szállást a közelben.
Igali Gyógyfürdő
Igali Gyógyfürdő

Zalaegerszegi Termálfürdő

Szombatonként éjszakai fürdőzésen vehetünk részt a Zalaegerszegi Termálfürdőben, amikor is minden medencét és szaunát használhatunk, az épületbe áradó természetes fényt pedig éjjel fényterápiás világítás váltja fel. Három vízeséssel összekötött 33-36 fokos élménymedence kényeztető élményelemeket - pezsgőágyakat, talpmasszázsokat, derékmasszázsokat, masszázskabinokat, buzgárokat, óriás vízgombát, nyakzuhanyokat, sodró folyosót - rejt, illetve ide vezet az óriáscsúszda is. A gyermek várban kialakított medencék szivárványcsúszdával, három különböző mélységű melegvizes medencével és vízi játékokkal várják a gyerekeket, babákat. Egy télen is nyitva tartó, és 2 fedett termál pedig a gyógyulást és a lazítást biztosítja. A felnőtt jegy 2600, a gyerek és a nyugdíjas 1500, a helyi felnőtt lakosoknak 1800, gyerekeknek és nyugdíjasoknak pedig mindössze 1300 forint. Itt találunk szállást a közelben.
Zalaegerszegi Termálfürdő
Zalaegerszegi Termálfürdő

Galerius Élményfürdő és Wellness Központ

A siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness Központ római fürdők világát idéző fedett élményfürdője termál-, gyermek-, élmény-, tanmedencét, két jakuzzit, csúszdát is rejt magában. Emellett 6 féle szauna közül is választhatunk, ha igazán hidegre fordul kinn a hőmérséklet. A felnőtt egész napos belépő 3000, a 3 órás 2500 forint, a nyugdíjas és a diák egész napos belépő 2500, a 3 órás 2100 forint, 4 éves kor alatt pedig ingyenes. Munkanapokon 17 óra után kedvezményes jegy vehető igénybe. Itt találunk szállást a környéken. 
Galerius fürdő
Galerius Élményfürdő és Wellness Központ

Thermal Spa Tamási

A Tamási fürdő 15 medencéjéből 10-et a fedett térben találjuk, ahol a termálmedencék, a jakuzzi és a pancsoló mellett 3 élmény- és egy csúszdamedencében is szórakozhatunk. A kalandmedence 60 cm mély, az élménymedence 105 cm, az akadálymentes 90 cm, a csúszdamedence pedig 120 cm mélységű. Szivárványszínű fények teszik izgalmassá a csúszdázást, 2 finn szauna, gőzkabin, aromakabin és infakabin pedig a felmelegedést. 3 éves kor alatt ingyenes a fürdőzés, az egész napos 3100, a délutáni jegy és az egész napos diák-nyugdíjas 2600 forint. Itt találunk szállást.
Thermal Spa Tamási
Thermal Spa Tamási

Thermal Spa Siklós

A siklósi fürdő izgalmas belső környezettel rendelkezik, a medencéket körülvevő színes bástyák különleges atmoszférájukkal a vár biztonságos falait idézik meg. A fürdőben a felnőttek számára összesen hat medencét találunk, a kisebbek pedig három gyerekmedence közül válogathatnak. A gyógyulni vágyók két 36-38 fokos termálvizes ülőmedencében töltődhetnek fel. A fürdőben számos wellness szolgáltatás is elérhető: két finn szauna, két infraszauna, egy kültéri orosz szauna, egy aromakabin, egy gőzfürdő és egy sóbarlang fogadja a vendégeket. A belépő 5 éves korig ingyenes, a felnőtt belépőjegy hétköznap 3200, a nyugdíjas és a diák 2700 forint. Hétvégén a felnőtt napijegy 3500, a nyugdíjas és diák 2940. Itt találunk szállást.
Thermál Spa Siklós
Thermál Spa Siklós

Tatabányai Gyémánt Fürdő

A számos élményelemet, fekvő- és ülőfelületet kínáló élménymedence a kedvenc a tatabányai fürdőben, a sodrófolyóval, masszázs- és pezsgőfürdővel rendelkező kiúszós élménymedencében pedig óriáskivetítőn figyelhetjük a sportközvetítéseket. Egyenként több mint 30 méteres beltéri csúszdán csúszhatunk, de a kicsik és a nagyobb gyerekek is találnak nekik való medencét. A jacuzziban feltöltődhetünk, az ülőfürdő pedig tökéletes környezet a zavartalan pihenéshez. A szaunavilágban finn szauna, infra-, gőz- és aromakabin nyújt felüdülést. Péntektől vasárnapig az egész napos belépő 3400 ft, a diák és a nyugdíjas 2400. Hétfőtől csütörtökig a felnőtt 3100, a diák és a nyugdíjas 2200 forint. Itt találunk szállást a városban. 
Tatabányai Gyémánt Fürdő
Tatabányai Gyémánt Fürdő

Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő

A háromszintes kehidakustányi komplexumban a nagyobbak kedvence a 94 méter hosszú beltéri óriás csúszda fény- és hangeffektekkel, a kisebbek pedig szinte ki sem jönnek a sodrómedencéből. 2400 m2 vízfelületen úszhatunk, 13 medencében fürdőzhetünk Kehidakustányban, ahol télen is használható kiúszós élménymedence, jakuzzi, pancsoló is várja a vendégeket minden nap 9:00-20:00 óra között. 4 különböző szauna biztosítja a kikapcsolódást az izzadni vágyóknak. 6 éves korig a belépés ingyenes, az egész napos felnőtt szauna nélkül 3400, a nyugdíjas 2900, a gyerek 1900 forint. Itt találunk szállást a városban.
Kehida Termál
Kehida Termál Gyógy- és Strandfürdő

Virágfürdő Kaposvár

A 2020. januári árak alapján a fürdő bekerült a válogatásunkba, azonban a fedett részleg jelenleg (2020. július 21.) zárva tart. Bízunk benne, hogy nem sokáig...
Sokoldalú élményfürdőzéssel, gyerek- és gyógymedencékkel várja a fürdőzőket a kaposvári Virágfürdő. A fedett élményfürdőhöz kapcsolódó kültéri élménymedence sodrófolyosóval, nyakzuhanyokkal, víz alatti pezsgőlapokkal, oldalmasszázzsal és befúvókkal, valamint a forró pezsgőmedence hát- és derékmasszázzsal teljessé teszik a családi kikapcsolódást. A gyerekmedencében vízköpő, az élménymedencében pezsgőágyak, csúszda és gejzír van. Gyógyvizes medencéből is találunk 4-et, így összesen 12 medence közül választhatunk. A belépő 6 éves korig ingyenes, a komplex egész napos jegy 2500, az ifjúsági és a nyugdíjas 1900. A gyógyfürdőbe az egész napos felnőtt jegy 1400 forint, az uszoda jegy 1200 forint, a strandon pedig 2500 forintért fürdőzhetünk. Itt találunk szállást.
Virágfürdő Kaposvár
Virágfürdő Kaposvár

Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ - Dunaújváros

A Virágfürdőhöz hasonlóan a dunaújvárosi élményfürdő feedett részlege is zárva van a válogatásunk frissítésének a pillanatában, de a januári áraik alapján helyet érdemel a válogatásban.
Az Aquantis fedett részében nagymedence, barlangmedence, pihenőmedencék, egy gyermekpancsoló, bármedence található. Itt használhatjuk a fürdő 7 csúszdája közül a három beltérit is. A belső nagymedencéből közvetlenül ki lehet úszni egy olyan kinti medencerészbe, amelyet sodrófolyosó, pezsgőágyak, hát- és vízsugármasszázs elemek gazdagítanak.  A vidám élményelemekkel felszerelt gyermekmedence speciális kialakítás és vízmélysége ideális a legkisebbek, a totyogók pancsolásához.  A szaunavilág részlegen finn és infraszaunákat, gőz- és aromakabinokat, merülő medencét, jakuzzit és Kneipp-taposót lehet igénybevenni. A fürdővilágba való felnőtt belépő 2200 forint, a diák és a nyugdíjas 1700, 3 éves korig pedig ingyenes a belépés. A A kültéri medencéket a mellette lévő uszoda épületén keresztül lehet igénybe venni, az egész napos belépő 1500 forint, a diákoknak 1000 forint, a nyugdíjasoknak pedig 1100 forint. Itt találunk szállást a környéken. 
Aquantis Dunaújváros
Aquantis Dunaújváros

 

Ha további fedett élményfürdőket keres, használja Fürdőkeresőnket. 
A cikkben szereplő fürdőket egy térképen is megjelenítettük. Ide kattintva interaktív térkép nyílik meg.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

A szeptemberi hétköznapok aranyat érnek!

Minimum két éjszakás foglaláshoz 24 karátos aranylapocskákkal végzett arc-masszázst ajándékozunk!Megnézem