Türelmet kér a vendégektől a Fürdőszövetség

2020. 05. 03. 16:12
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
A türelemért cserébe pedig biztonságos fürdőzést ígérnek. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Magyar Fürdőszövetség szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményét.
A Kormány 168/2020. (IV.30.) Korm. rendelete a koronavírus fertőzéssel szembeni védelmi intézkedések enyhítése keretében úgy rendelkezik, hogy a strand, valamint a szabadtéri fürdő nyitva tarthat és látogatható.
A köznyelvben bármilyen egyértelműnek is tűnik az a megfogalmazás, hogy a strandok, szabadtéri fürdőhelyek kinyithatnak, jogilag és szakmailag többféleképpen lehet értelmezni azt. A Fürdőszövetség arra kérte a hazai fürdőket, hogy egyelőre higgadtan értelmezzék a kormányrendeletet, továbbá lehetőleg várják meg a kormányzati részletszabályokat (pl. medence- és szolgáltatástípusok, higiénia, befogadható létszámok). Ezek ismerete nélkül felelősen nem nyitható meg fürdőlétesítmény a vendégek előtt.
A Fürdőszövetség már kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.
A fürdővendégektől tisztelettel kérünk még néhány nap türelmet, most a kapkodás lenne a legrosszabb választás! Biztosíthatunk mindenkit, hogy ki fognak nyitni a fürdők, lehet majd biztonságosan fürdőzni, strandolni, de addig még sok fontos kérdés vár tisztázásra.
A legtöbb fürdő eleve úgy tervezte a tavaszi felkészülési és karbantartási munkálatait, hogy május végén, Pünkösdkor fog majd újranyitni. A fürdők szinte mindegyike kényszerű üzemszünetet tart, a biztonságos és felelősségteljes működéshez jellemzően két-három hétre is szükség van. Mivel a jelenleg belátható időszakban még nem várható tipikus strandidő, a strandok tömeges nyitásának kérdése még pár napig biztosan nem is lesz aktuális.
Arra kérünk minden magyar fürdővendéget, hogy az idén a pihenését, nyaralását tervezze Magyarország csodálatos fürdővárosainak egyikébe, érdemes lesz minél több biztonságos hazai fürdőt megismerni. Ezzel – amellett, hogy remekül fogják érezni magukat - nagyon sokat segítenek a 18 ezer munkahelyet biztosító, magyar fürdőszektor talpraállásában is.
Budapest, 2020. május 3.
Boros László Attila
elnök

Pelion Extra nyitási akció

A tapolcai Hotel Pelion az idei nyárra felejthetetlen élményekkel és a megszokott vendégszeretettel készül. Nyitási csomagjuk akár 7160 Ft kedvezménnyel foglalható online. Kattintson a részletekért...Megnézem