Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Új gyógyhelye lett az országnak

2018. 04. 06. 13:00
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Két évvel ezelőtt kezdték el a gyógyhellyé nyilvánítási folyamatot, amelyet mostanra koronázott siker: Hajdúnánás lett hazánk 35. gyógyhelye.
A település 2018. március 24-én kapta meg az ÁNTSZ OTH gyógyhellyé minősítő határozatát, melynek köszönhetően a hajdúsági fürdőváros is csatlakozott az ország legelismertebb gyógyturisztikai célpontjai közé – olvasható a város weboldalán.

43 év után lett új gyógyhelye Hajdú-Biharnak

Meglehetősen sok, 43 év telt el azóta, hogy Hajdú-Bihar megyei települést utoljára gyógyhellyé nyilvánítottak. Legutóbb Hajdúszoboszlót minősítették gyógyhellyé 1975-ben, Debrecent még korábban, 1971-ben. Hozzájuk csatlakozott Hajdúnánás a megyében harmadikként.
Új gyógyhelye lett az országnak
Hajdúnánási Gyógyfürdő (forrás: hajdunanas.hu)

Szigorú ellenőrzés előzte meg

A gyógyhellyé minősítést minden esetben komoly vizsgálatok előzik meg, a követelmények elérése nem egyszerű. A minősítés során, a helyi gyógytényezők mellett, vizsgálták a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket,- mind a négy évszakban - a zajszintet, valamint a zöldterületek meglétét és minőségét is.
Új gyógyhelye lett az országnak
Hajdúnánási Gyógyfürdő

A városi fürdőt sokan szeretik

A Hajdúnánási Gyógyfürdő a gyógyhelyé válásával egyfajta minőségi garanciát is biztosít vendégeinek, hogy nem csak a gyógyvíz összetételét, hanem a környezeti tényezőket tekintve is Magyarországon a legjobbak közé tartozik.
Új gyógyhelye lett az országnak
Hajdúnánási Gyógyfürdő
A közel 60 éves fürdőt 1019 méter mélyről feltörő 67°C-os gyógyvízre alapították. A Hajdúnánási Gyógyfürdő fekvése, 14 hektáros, csendes, árnyas, parkosított zöld területei miatt eddig is nagyon népszerű volt a pihenésre, gyógyulásra vágyók körében. Vendégei kikapcsolódását két gyógymedence, egy feszített víztükrű úszómedence, egy pancsolómedence, két csúszdákkal felszerelt tanmedence szolgálja.
Új gyógyhelye lett az országnak
Hajdúnánási Gyógyfürdő
A minősítés elnyerésével Hajdúnánás lett Magyarország harmincötödik gyógyhelye. 2017-ben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cserkeszőlő, a Heves megyei Mátraderecske, a dombóvári Gunarasfürdő és a Demjéni Gyógyvölgy lett gyógyhely.
Korábbi cikkünkből megtudhatja, mik is azok a gyógyhelyek.
Hazánk gyógyhelyei (Zárójelben a minősítés elnyerésének éve szerepel.):
  • Miskolc-Lillafüred (1935)
  • Eger (1954)
  • Harkány (1958)
  • Sopron (1961)
  • Gyöngyös-Kékestető (1963)
  • Hévíz (1970)
  • Debrecen (1971)
  • Balatonfüred (1971)
  • Parád (1972)
  • Hajdúszoboszló (1975)
  • Zalakaros (1978)
  • Bükfürdő (1979)
  • Gyula (1984)
  • Sárvár: Arborétum (2012)
  • Sárvár: Gyógyvarázs (2012)
  • Mezőkövesd: Zsóry fürdő (2013)
  • Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő (2013)
  • Szigetvár (2013)
  • Tapolca (2014)
  • Kiskunmajsa (2015)
  • Kiskunhalas (2016)
  • Mórahalom (2016)
  • Lenti (2016)
  • Orosháza-Gyopárosfürdő (2016)
  • Nyírbátor-Szénarát (2016)
  • Tiszakécske (2016)
  • Igal (2016)
  • Egerszalók (2016)
  • Celldömölk (2016)
  • Kehidakustány (2016)
  • Cserkeszőlő (2017)
  • Mátraderecske (2017)
  • Gunarasfürdő (2017)
  • Demjéni Gyógyvölgy (2017)
  • Hajdúnánás (2018)
Nyitókép forrása: hajdunanas.hu
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem