Aktuális akciók
Karácsonyi ajándéktippekKarácsonyi ajándéktippek Fürdőbelépő ajándékbaFürdőbelépő ajándékba

Az ókorban kedvelték, a középkorban betiltották - az úszás története

2020. 08. 26. 09:03
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőtörténet
Melyik nép fiai voltak az ókor legjobb úszói? Vajon miért lehetett oly fontos az ókori görögöknek az úszás, hogy nem is olimpiájuk versenyszámaként, hanem alapműveltségként tekintettek rá? Miért hanyatlott az úszás- és fürdőkultúra a középkorban? Mi volt a "magyar stílus", mellyel taroltunk az első újkori olimpiákon? Hogyan alakultak ki a mai úszásnemek?

Már az ókori keleten is fontos volt

Az úszás minden bizonnyal egyidős az emberiséggel. Harappa és Mohendzso-Daro i.e. 3. évezredből ránk maradt emlékei is ezt támasztják alá. A régészek rituális fürdő és úszómedencét tártak fel, pecséthengereken úszó istenalak-ábrázolásokat találtak. A legrégibb egyiptomi történelmi emléken, egy ötezer éves képen két úszó alak látható. Az ókori Egyiptomban az úszás nem csak a katonák kiváltsága volt. A nők és gyermekek a gyakori rituális fürdőzéseknek köszönhetően igen korán megtanultak úszni, s ezt számos ábrázolás is alátámasztja, melyeken többféle úszásnem jelei is felfedezhetők. A nők a fiatalság és szépség fenntartásának eszközeként is alkalmazták az úszást. Kínában az i.e. 3. században kötelezővé tették a császári flottában szolgálóknak az úszókiképzést, ezt nem sokkal később a japánok is átvették. Az asszírok harci kiképzésének is szerves részét képezte az úszásoktatás, miként Izrael fiataljai is kötelezően részesültek az úszás tudományában. Indiában Manu i.e. 1. századból való törvényei is előírták a harcosoknak (ksatrijáknak) az úszás és vízi küzdelmek elsajátításának kötelezettségét. Az ókor legkiválóbb úszói azonban a föníciaiak lehettek. Hérodotosz ugyanis ezt írja róluk: "a föniciaiak voltak az elsők, akikről mint jó úszókról lehet megemlékezni".

Nem lehetett politikus, aki nem tudott úszni

Az ókor embere már több úszásnemet is ismert. Ezt az asszír, egyiptomi domborművek, hieroglifák és vázarajzok mellett Platón írásai és más görög szövegek is bizonyítják. A gyorsúszásra emlékeztető mozdulatok mellett ismerték a "tártkarú" mellúszást, a páros karú hátúszást és az oldalúszást. Még a taposó lábmozgásról is külön feljegyzések tanúskodnak. A katonai hőstettek pedig gyakran említik a búvárúszást. Érdekesség, hogy bár az újkori olimpiákat nem tudnánk elképzelni úszósport nélkül, a görög olimpiákon nem volt ilyen versenyszám. Talán az úszás többet jelentett az ókori görögök számára, mintsem hogy sportként tekintsenek rá. Az úszás az emberi műveltség fokmérője volt, közéleti tevékenységet nem is vállalhatott, aki nem tudott úszni. Gyaníthatóan az "ép testben ép lélek" antik jelmondat gyakorlataként. 
A rómaiak az egész birodalomban hatalmas csőhálózatokat építettek ki és látták el városaikat édesvízzel. Nemcsak, hogy szomjukat oltsák vele, de a közfürdőkbe is jutott. Így kedvükre hódolhattak fürdőszenvedélyüknek. Az úszásnak náluk nemcsak egészségügyi, testedző vagy katonai szerepe volt, hanem a rómaiak "szórakozásból" is úsztak, fürödtek. A patrícius családokban szakképzett úszóoktató szolgák foglalkoztak a gyerekekkel, de az sem volt egyedi, ha a római hadvezérek, császárok (Julius Caesar, Augustus) maguk tanították meg gyerekeiknek, unokáiknak az úszást. Már alkalmaztak a víz tetején fenntartó öveket, felfújható bőrtömlőket.

A középkorban a fürdés erköcstelen volt

A keresztény középkorban a megváltozott erkölcsök miatt az egyház tiltotta a test edzését, a testi élvezetet, így a fürdés és az úszás erkölcstelen dolognak számított. Az úszással, fürdéssel kapcsolatos előítéletek, babonák hatására az úszás- és a fürdőkultúra megtorpant. Az úszni tudás hiánya miatt megszaporodott a vízbe fúlók száma is, a 16. század második felétől az iskolai rendtartás-szabályzatokban is tilalmi listára került az úszás. A reneszánsz korának testkultúrája viszont ismét felelevenítette a test, a mozgás, az úszás szépségét. 1538-ban megjelent az első úszás szakkönyv Nicolaus Wynmanntól: Az úszás művészete címmel. Míg az ókorban a gyorsúszás, ekkor a mellúszás, a békaúszás kerül előtérbe, de a szakkönyvek már ismertetik a vízbeugrásokat, a víz alá merüléseket, sőt, a vízből mentést és a szárazföldi oktatás fontosságát is. A humanizmus idején fizikai törvényekkel (Archimédesz) támasztják alá, hogy az ember természeténél - könnyebb fajsúlyánál - fogva is képes úszni.
Bár a középkorban is használták a gyógyforrásokat, Magyarországon a török hódoltság idején vált népszerűvé a fürdőzés és az úszás. A török időkben Magyarország vizei igen híresek voltak, számtalan török utazó leírása népszerűsítette a magyar termálfürdőket.
Ám a vallásos világszemlélet továbbra sem engedte, hogy a fürdőkultúra igazán elfogadottá legyen, a 17. század közepétől még számos országban, így hazánkban is betiltották a nyíltvízi fürdést, úszkálást. Ám a 18-19. század testnevelésének forradalmi újításai az úszásoktatásban is érvényesültek. Napóleon seregében az úszás a kiképzés részévé vált, és Európában lassacskán államilag is intézményessé vált az úszásoktatás, bevezették a szárazon oktatás módszerét.

Úszóklubok és sportúszás

A versenyúszás az 1800-as évek első felében kezdett elterjedni Európában. Az első úszóklubot Németországban alapították 1837-ben. Tehát ha az angolokat a futball, a németeket a sportúszás felfedezőinek tarthatjuk. Hazánkban 1880-ra tehető a sportúszás kezdete, ekkor rendezték az első versenyt Siófok és Balatonfüred között. Az első úszóklub 1893-ban, a Magyar Úszó Szövetség pedig 1907-ben alakult meg. 1908-ban pedig megalapították az úszók nemzetközi szervezetét, a FINA-t.
A versenyúszás kialakulásának kezdetén, a XIX. század végén a mellúszás egyeduralkodó úszásnem volt. Az első versenyeken szinte valamennyi versenyző mellben vagy ahhoz hasonlóan úszott. Az egyre gyorsabb úszás érdekében azonban más úszótempókat is alkalmaztak a versenyzők. Rájöttek, hogy a karok víz felett történő előrevitele gyorsítja a tempót. Kialakult az oldalúszás vagy más néven matrózúszás, melyet a kiemelt fej elfordítása, az egyik kar víz alatti előrevitele és a lábak tempónként történő nagy kiterjedésű ollózó mozgása jellemzett. A technikát 1868-ban a Kutya-sziget bennszülötteitől "leste el" John Trudgen, és hozta Európába. Sajátos úszásával ezután bajnokságokat is nyert! A mai gyorsúszáshoz képest ez a technika azonban még mindig kezdetleges volt, mert a mellúszó lábtempót alkalmazta, és meredek vízfekvése hátráltatta a gyors előrehaladást.
Az úszás történetének következő nagy eseményeként 1875-ben Matthew Webb 21 óra 45 perc alatt átúszta a La Manche-csatornát Dover és Calais között (14 km). Ez a történelmi tett elsősorban az úszósport népszerűségének tett jót. A század végén ismét egy archaikus úszástechnika került be az úszásnemek közé, mely már jóval közelebb állt a gyorsúszáshoz, mint Trudgen technikája. 1898-ban, a Polinéz-szigetvilág törzseinek úszásmódját kiismerve, az ausztrál Alex Wickham alakított ki a mai gyorsúszáshoz hasonló stílust (váltott karmunka, hullámzó mozgású test).

Gyorsúszás, pillangó és társaik

Ám úszásmódok közül ekkor már az ún. magyar stílus volt a leggyorsabb. Hajós Alfrédék elhagyták a haladásban zavaró békatempót, erőteljes karmunkával úsztak, lábaikat csak egyensúlyozásra használták. Ezzel a technikával hazánk úszói az első újkori olimpián, majd ezt követően két olimpián is aranyakat nyertek!

A gyorsúszás fejlődésének következő állomása a kallózó (krallozó) lábmunka elterjedése. Ezt a lábtempót először az ausztrál C. Healy alkalmazta: a magyar stílusnak megfelelő kartempóhoz kapcsolta a krall tempót.
Az ausztrál Arthur Cavill fejlesztette ki a hátúszást, ám az ő változatában a két kar még egyszerre, a lábak pedig békatempóval mozogtak. Ez tulajdonképpen még egy hanyatt fekvő mellúszás volt. A hátúszást 1912-ben az amerikai Harry Hebner fejlesztette tovább a ma ismert változatra (váltott kar- és ollózó lábmunka), és nyert technikájával olimpiát 100 m-en.
A legfiatalabb úszásnem a pillangó, amelyet a német Erich Rademacher mellúszás közben talált ki, amikor egy szoros célba való benyúlás során kiemelkedett a vízből, és szinte ráugrott a falra. Más források szerint a pillangó karmunkáját először az amerikai H. Myers alkalmazta 1933-ban, de még mellúszó lábmunkát használt hozzá. Sokáig ezzel a lábmunkával pillangóztak, csak 1936-ban jelent meg a páros lábú, ún. delfin lábmunka, melynek bevezetői Higgins és J. Sieg voltak. Azonban a FINA csak 1952-ben ismerte el negyedik hivatalos úszásnemként a pillangót, a pillangózók (a mellúszás lábtempójával és a pillangó kartempójával úszók) addig a mellúszók között indultak.

 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...