Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Az Év Fürdője felfedte sikere titkát

2015. 10. 22. 08:51
Forrás: Turizmus Online
Fürdőzés
Az Év Fürdője lett a Hungarospa Hajdúszoboszló az idén először útjára indított közönségszavazáson. A verseny célja, hogy felhívja a közönség figyelmét termálvízkincsünkre, a fürdőkre és a fürdőzésre. A Hungarospa vezérigazgatóját, Czeglédi Gyulát, a Turizmus Online kérdezte a szoboszlói fürdő népszerűségéről, továbbá gyógyvizeink hungarikummá nyilvánítása kapcsán, melyről a vezérigazgató, mint a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke számolt be.
A Magyar Fürdőszövetség véleménye szerint a magyar gyógyvizek és az arra épülő fürdőkultúra olyan nemzeti értéket képviselnek, amely megfelel a hungarikum kritériumának: „A Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes, megkülönböztetésre, kiemelésre méltó, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számító nemzeti értékek”. A magyar gyógyvizek összetételükben, hőmérsékletükben és gyógyhatásukban a világon egyedülállóak – mondta Czeglédi.
A folyamat már útjára indult, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége (MNHSZ) és a Magyar Fürdőszövetség stratégiai megállapodást írt alá 2015. október 7-én a budapesti Rudas fürdőben annak érdekében, hogy a magyar gyógyvizek és az erre épülő gyógyfürdőzés hungarikummá válhassanak.
„Nem az egyes települések gyógyvizei, hanem a magyar gyógyfürdőzés vagy fürdőkúra, mint egységes fogalom kerülhet be a nemzeti értékek sorába. Fürdőkúrán a natúr vízben való, vegyszer és forgatás nélküli gyógyfürdőzést és az erre épülő gyógykezeléseket értjük” – fejtette ki Czeglédi. A hungarikummá nyilvánítástól azt várják a fürdők, hogy segíti majd a kínálatuk nemzetközi piacra vitelét.
Az Év Fürdője szavazás kapcsán a vezérigazgató elárulta, a sikernek több összetevője van. „Elsőként említeném a méretünket, hiszen Európa legnagyobb fürdőkomplexuma vagyunk. Nyári főszezonban a fürdő napi befogadóképessége 27 000 fő. Nagyon fontos tényező a minőség is, amelyre a Hungarospa mindig nagy hangsúlyt feketetett. Ezt bizonyítja, hogy mind gyógyfürdő, mind strand-aquapark, mind pedig élményfürdő kategóriában ötcsillagos minősítéssel rendelkezünk. Számunkra természetesen legfontosabb a vendégelégedettség. Ennek visszaigazolásában fontos szerepe van egy ilyen közönségszavazásnak. Meg kell még említenem a hagyományos alföldi vendégszeretet is”.
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem