Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Ezekben a fürdőkben biztosra mehetünk: előre megválthatjuk a jegyünket online

2020. 07. 31. 14:55
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés

Kánikulai napokon bizony járhatunk úgy, hogy mire a fürdő bejáratához érünk, ott a megtelt táblával találkozunk. Ahol tehetjük, ott váltsuk meg a jegyünket előre a fürdő honlapján keresztül, így be tudjuk biztosítani a helyünket.

Azon túl, hogy az online jegyvásárlás járványügyi szempontból is előnyösebb, kánikulában, amikor a népszerűbb fürdőkben számíthatunk teltházra, biztosan nem fog minket az a több mint kellemetlen meglepetés érni, hogy akár egy hosszabb út után nem jutunk be a fürdőbe, mert ott már teltház van, és csak akkor engednek be újabb vendégeket, ha valaki távozik.

 

Hungarospa Hajdúszoboszló

Az ország legnagyobb fürdőkomplexuma a kánikulai napokon az elmúlt években gyakran kénytelen volt kitenni a megtelt táblát annak ellenére is, hogy hatalmas a befogadóképessége, ezért az elsők között voltak, akik lehetővé tették a honlapjukon keresztül a belépőjegyek megváltását. Itt találjuk a fürdő honlapját, ahol könnyen megtaláljuk a „Jegyvásárlás” menüpontot.

 

Aquaworld

A meleg nyári napokon Budapest legnagyobb élményfürdőjében gyakran elő szokott fordulni, hogy várnunk kell a sorunkra, sőt akár már aznapra esetleg másnapra is elfogynak bizonyos jegytípusok, így érdemes előre gondolkodni és akár korábban megváltani a jegyünket. A honlapon nem kifejezetten egyszerű megtalálni a jegyvásárlási lehetőséget, ezért érdemes erre a linkre kattintani.


 

Budapest fürdői

Az ország legnagyobb fürdővállalata, a budapesti fürdők többségét üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. fürdőibe is meg tudjuk váltani a jegyünket a honlapon keresztül egy ideje. Azonban idén nyárra az összes fürdő honlapja megújult, sokkal felhasználóbarátabb lett, így könnyebb megtalálni a jegyvásárlási lehetőséget is. Ha már tudjuk, melyik fürdőbe mennénk, akkor ide kattintva el is indíthatjuk a jegyvásárlást. A koronavírus miatti korábbi létszámkorlát idején volt olyan szabály, amely alapján csak a reggel 8-ig megváltott online jegyeket fogadták el aznapra, azonban ez megszűnt, a nap bármely szakaszában megválthatjuk a jegyünket online. 

 

Aquaticum Debrecen Strand

A debreceni fürdő strandja idén újult meg, így idén az ország talán legmodernebb strandján csobbanhatunk a cívis városban. A fürdő részlegei közül egyelőre csak ide, azaz az Aquatiqum Strandra tudjuk megváltani a jegyet onine, a termálfürdőbe és a mediterrán élményfürdőbe egyelőre nem. A honlapon meglehetősen felhasználóbarát felületen keresztül vásárolhatunk.

 

Ceglédi Strand

A budapesttől kevesebb mint egy órára található ceglédi fürdőbe is meg tudjuk venni a jegyünket elővételben, igaz nem bármilyen időpontra, csak a következő néhány napra. A cikk írásának napján (július 31-én) csak július 31-re, augusztus 1-re és augusztus 2-re, azaz péntek, szombat és vasárnapra lehet jegyet váltani. A fürdő jegyvásárlási oldala itt érhető el.

Bükfürdő

Az ország második legnagyobb fürdője, a Bükfürdő Thermal & Spa némileg kilóg a sorból, ugyanis nem a honlapon, hanem a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer applikációján keresztül tudjuk megváltani a jegyünket. Előbb tehát ezt az alkalmazást kell a telefonunkra letölteni, regisztrálni, majd indíthatjuk is a jegyvásárlást. Erről itt található egy rövid tájékoztató.

 

Hogyan menjünk biztosra a többi fürdőben?

A többi fürdő honlapján egyelőre nem találtunk lehetőséget online belépő vásárlására. Ugyanakkor kánikulai hétvégén lehet számítani arra, hogy több népszerű fürdő is megtelik, mielőtt odaérnénk. Mindenképp érdemes az indulás előtt telefonon érdeklődni. A termalfurdo.hu fürdőkeresőjében szerepelnek Magyarország fürdői. A település vagy a fürdő nevére keresve könnyen megtaláljuk a fürdőt, az adatlapon pedig láthatjuk is a telefonszámot. 

 

 

Nyitóképünk a Hungarospában készült Hajdúszoboszlón.

 

 

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...