Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
EgerA Bükk nyugati kapujában, Bélapátfalva határában találjuk az ország egyetlen épen maradt, középkori eredetű ciszterci apátsági templomát.
Nekik ajánljuk: Fiatalok, Szeniorok
Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 1-2 óra
Jelleg: Templom, egyéb vallási épület
Fedett
Lenyűgöző erdei környezetben áll a három különböző kor építkezési stílusát is felvonultató kultúrtörténeti emlék.
A templom leírása
A templom nyugati főhomlokzatán nyílik nagyméretű bélletes kapuja, felette díszes rózsaablak látható, amin gyönyörűen ömlik be a fény. A templom falait rétegesen váltakozó vörös és szürkészöld kövek fedik, amelyet eltakart a későbbiek során levert vakolat. Az épület, a ciszterci hagyományoknak megfelelően, torony nélküli, nyeregtetős, háromhajós kereszthajós szerkezettel bír.
A templombelsőben a korai időkből megmaradt a szentély és a kereszthajó nagy része, valamint a belső oszlopsor.
A három hajónak megfelelően egy fő- és két mellékoltár van a templomban. A legértékesebb oltár a jobb oldali mellékszentélyben van, az 1748-ban készült Szent Imre-oltár négy, magyar ruhákba öltöztetett szobrával a magyar rokokó művészet kiemelkedő alkotása.
A templom melletti falmaradványok az egykori kolostorépülethez tartoztak, az egész épületegyüttes az idilli erdei környezetben, háttérben a Bél-kő (781 m) megsebzett, hófehér sziklatömbjével feledhetetlen látvány.
Cím: Bélapátfalva, külterület
Az apátság várhatóan 2024 tavaszáig felújítási munkák miatt zárva tart!
Fürdők a közelben
Bélapátfalvától körülbelül 20 km-re található Eger, ahol két különleges hangulatos fürdő közül választhatunk. A egri termálfürdő ligetes környezetben várja a vendégeit, Eger belvárostól néhány percre található. A fedett-nyitott vízi élménysziget 13 medencével, sportpályákkal a gyógyulni, sportolni és szórakozni vágyók paradicsoma. A termálfürdő közvetlen átjárási lehetőséggel rendelkezik Török Fürdőbe, amely hat medencével, magas színvonalú wellness-és gyógyászati szolgáltatással várja vendégeit. A fürdőben aromakabin, infrakabin, gőzfürdő és szauna is várja a felüdülni vágyó vendégeket. A masszázskínálatban a szokásos frissítő, nyugtató és gyógymasszázsok mellett a tradicionális török hamam masszázsok is helyet kaptak.