Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Szent László Római Katolikus Plébánia

Sárvár
További információ
A Sárvár mezőváros piacterén álló középkori eredetű Szentháromság kápolnát 1645-ben kezdte átépíttetni a két évvel korábban katolikus vallásra visszatért Nádasdy Ferenc országbíró.
A görög kereszt alaprajzú templomot Szent László tiszteletére szentelték fel. E korai templom a mainak egyharmadát tette ki. A Rákóczi-szabadságharc idején a várossal együtt elpusztult templomot 1732-ben építették újjá, a tornyát pedig szintén 1732-ben építették fel. A barokk templom 1830-ban két boltszakasszal bővült, így latin kereszt alaprajzúvá vált.
Sárvár lakosságának növekedése, s a templom állagának rohamos romlása miatt 1926-27-ben átépítésére került sor. A vezető építész, Petrovácz Gyula mellett helyi mesterek is dolgoztak a kivitelezésen. Az új templom két oldalhajóval növekedett, a szentély a nyugati részre került, a keleti oldal pedig klasszicizáló homlokzatot kapott. Az ónozott üvegablakok is az ekkori építkezések emlékei. Az új templom freskói Z. Soós István kaposvári művész festette 1938-1939- ben. A templomtérben látható Sárvár első köztéri szobra: a szomorkodó Krisztus oszlopa, amelyet 1701-ben készítetett Gayer Mátyás tiszttartó és felesége, Szundi Erzsébet.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel és Sárvár látnivalóival kapcsolatos legfontosabb információkról! Kattintson az alábbi gombra...